Esettanulmányok

A Hiezl Autóház is a K2D-t választotta

A Hiezl Autóház az elsők között vezette be a K2D rendszert. A cég vezetőjeként, Hiezl Zoltán a kor kihívásait felismerve választotta a K2D-t a vállalat munkafolyamatainak szabályozására, rendszerbe foglalására, valamint adminisztrációjának megkönnyítésére.


Az Autóház olyan szoftvert keresett, amely egyszerűen használható, specifikus, tehát kifejezetten az autóiparban tevékenykedő cégek igényeinek kielégítésére készült. Fontos szempont volt, hogy a kisebb vállalatok számára is elérhető legyen, hiszen a cég kevesebb mint húsz alkalmazottat foglalkoztat.



A KIHÍVÁS


A Hiezl Autóház Kft. munkatársai a rendszertől a cégben végbemenő folyamatok és adatok átlátható kezelése mellett elvárták, hogy a szolgáltató cég hosszú távon biztosítsa a technikai támogatást is.

Számos iparág rendelkezik olyan sajátosságokkal, amelyeket egy általános vállalatirányítási rendszer nem tud kellő mélységben kezelni. Ez az autóiparban tevékenykedő vállalatokra nézve is igaz, ezért az volt a cél, hogy a leendő szoftver teljes mértékben igazodjon az autókereskedelemmel foglalkozó cégek adminisztrációjához.



A MEGOLDÁS



Az autóház első lépésként bevezette az Autókereskedelmi, Alkatrészkereskedelmi, Szerviz valamint Pénzügy alapmodulokat. A modulok megismerése után könnyen elsajátították azok használatát és kiegészítették a rendszert a Feladatkezelő valamint a CRM modulokkal, amelyek ellátják mind az operatív, mind a merketing feladatokat. Végül próbára tették a főkönyvi modult is, így azóta a cég könyvelője lényegesen hatékonyabban tudja végezni munkáját az új integrált rendszerben.



AZ EREDMÉNY



Tekintve, hogy a korábban három-négy helyen rögzített adatokat a K2D alkalmazásával mindössze egyszer kell bevinni a rendszerbe, a hatékonyság növekedése könnyen mérhető.
A felhasználók elmondásai alapján a program lényegesen megkönnyíti a napi munkát, naprakész információval szolgál a készletről és a pénzügyeikről, valamint a vevők, a szállítók és az árucikkek adatairól. Az adminisztrációs feladatok időben és mennyiségében is csökkentek, így nagyobb figyelmet tudnak fordítani az üzletfejlesztési feladatokra.



HIEZL AUTÓHÁZ KFT.

Székhely: Baja

Tevékenység: Autókereskedelem

Weboldal: www.hiezl.hu

E-mail: info@hiezl.hu

 

 

 

AZ RM-ROYAL JÓKOR VÁLTOTT

A Honda RM-Royal 2002-ben cserélte le meglévő vállalatirányítási rendszerét a K2D-re. A jelenleg huszonnégy alkalmazottat foglalkoztató cég kizárólag a K2D rendszert használja a vállalatirányítás megkönnyítésére, úgy gondolják emellett más ügyviteli szoftverre nincs szükségük.

„ Nem ez az első vállalatirányítási rendszer, amit használtunk, és egyáltalán nem bántuk meg a váltást. A K2D egyértelműen jobban támogatja a munkát, mint a korábban használt rendszerünk.”- mondja Balogh Attila, a márkakereskedés vezetője. „A K2D valóban hasznos, minden területre kiterjedő jelentéseket készít naprakész adatokkal, amelyek jelentősen megkönnyítik a vezetők munkáját. Számunkra rendkívül fontos, hogy minden területről részletes, pontos riportokat kapjunk, legyen az akár az új/használt gépjármű értékesítési-, az alkatrész értékesítési-, vagy a szerviz részlegünk.”

 

A K2D rendszer a marketingtevékenységet is támogatja. A részletes szűrési lehetőségeknek köszönhetően a direkt marketing kampányok célzottan, hatékonyan érhetik el a célközönséget.

A rendszer felépítése teljesen egységes, így a különböző modulok integrálása rendkívül egyszerű, használatuk könnyen elsajátítható. „Nem tudtuk mennyire lesz nehézkes áttérni egy új vállatirányítási rendszerre, de kezdeti aggodalmunk teljesen alaptalannak bizonyult. A cég minden alkalmazottja lelkesedéssel fogadta a K2D bevezetésével járó újításokat, így egy évvel később már a teljes könyvelést is átvezettük a rendszerbe. A K2D konzulens csapata a bevezetés után sem hagyott magunkra minket. A telefonos és személyes támogatás mellett a rengeteg új fejlesztésről is folyamatosan értesülünk a havi hírlevélből.”



HONDA RM-ROYAL KFT.

Székhely: Budapest

Tevékenység: Autókereskedelem

Weboldal: http://rmroyal.honda.hu

E-mail: info@hondanet.hu

 

 

 

K2D – Hefter József ajánlásával

A Hefter Autójavító Kft.-t 1972-ben alapította Hefter József. A kis szerelőműhely azóta már két üzemből álló jól menő vállalkozássá nőtte ki magát. 2006-ban döntöttek úgy, hogy bevezetik a K2D-t.

„A programválasztásnál ügyeltünk arra, hogy a rendszer lefedje cégünk teljes tevékenységi körét, legyen egyszerűen alakítható, és könnyen kezelhető. Persze az elégedett felhasználók sora sem volt utolsó szempont...” Akkoriban már több kereskedés és szerviz is jó referenciaként szolgált a K2D-nek, többek közt a Balogh Autóházak Kft., a Honda RM-Royal, az Autócentrum Szabó Kft., a Honda Éles, valamint a Hiezl Autóház is.

 

Hefter József magasra tette a lécet az elvárások terén, de a K2D megugrotta azt. „A program legnagyobb előnye számunkra, hogy az adatok felvitele nagyon rövid időt vesz igénybe, ráadásul mindent csak egyszer kell rögzíteni.”

Amikor bevezették az alkatrészkereskedelmi-, és szerviz modult több szempontot figyelembe véve döntöttek. „Olyan rendszert kerestünk, amely jelszavas belépést tesz lehetővé, pontos nyilvántartást vezet arról, hogy ki, mikor és a program melyik részébe lépett be, és nagyfokú testreszabhatósággal segíti a munkánkat. Mióta a K2D-vel dolgozunk, jobban ellenőrizhető a készletnyilvántartás, egyszerűbb az anyagok munkalapra történő felvitele, valamint mindig mindenről átlátható jelentéseket kapunk. Tapasztalataink alapján nyugodt szívvel ajánljuk nagyobb cégek számára is.”



HEFTER KFT.

Székhely: Budapest

Tevékenység: Márkafüggetlen gépjárműszerviz

Weboldal: www.hefter.hu

E-mail: info@hefter.hu

 

 

 

A SUZUKI VILÁG TÖRETLEN BIZALMA

A Suzuki Világ, (ITC Autó Hungary Kft) 2006-ban kezdte meg működését, a Suzuki Motor Corporation és a Magyar Suzuki Zrt. felkérésére. Megalakulása után nem sokkal, 2006 novemberében vezették be a K2D rendszert és azóta is hűséges, elégedett felhasználói.

Keszthelyi Gábor, a Suzuki Világ kereskedelmi igazgatója így emlékszik vissza az együttműködés kezdeteire: „Noha a K2D rendszer révén kerültünk kapcsolatba a DLM Solutions Kft-vel, a szoftver kipróbálása után nem volt kétségünk afelől, hogy a jövőben további szolgáltatásaikat is igénybe fogjuk venni, például weboldalunk kapcsán keresőoptimalizálási megoldásaikat is.” A Suzuki Világ vezetősége több pontot is kiemelt, amelyekben a K2D még a vele szemben támasztott magas elvárásokat is messzemenően túlszárnyalta.

Listájukon az átlátható és pontos vezetői jelentések mellett, a biztosítós munkák támogatása és a fényezési munkák elszámolása is a kiemelt pontok között szerepelt. „ A K2D rendkívül összetett és flexibilis . A szerviz részlegek és azok óradíjai rugalmasan adhatóak meg, így a rendszer bevezetése óta sikerült töredékére csökkentenünk az adminisztrációval járó papírmunkát. Azonban ami munkatársainkat legjobban megfogta, az úgynevezett menedzsment könyvelési funkció, amelynek segítségével a könyvelési rendszer mindig naprakész információkat nyújt pénzügyi osztályunk munkatársai és a vezetőség számára.”

 



SUZUKI VILÁG

Székhely: Budaörs

Tevékenység: Suzuki márkakereskedés

Weboldal: http://suzukivilag.hu/

E-mail: info@suzukivilag.hu